First Chapter ~ World Hurts

Sziasztok! Itt is lenne az első fejezet, ami szerintem nem lett valami jó, de így is késtem.. Köszönöm a kommenteket, és a 4 feliratkozót is! Imádlak Titeket! A részt Demi Lovato Warrior dala ihlette.

Ha tetszett, jelezzétek valahogy. Bocsánat, hogy rövid lett a rész, de csak éjjel sikerült befejeznem. Sajnálom, tényleg!  A következő rész szerintem szombaton jön. További szép napot! xx

                             

Warrior

                                           ELSŐ RÉSZ - A VILÁG BÁNT

A világ bánt. Az emberek bántanak. Pedig Én igyekszem, tényleg. De csak ha más vagy, egy kicsit is, elítélnének. Próbálkozom... Próbálkozom nem bántani magam, nem sírni , nem összetörni , de nem bírom.

Egyszerűen nem bírom, összetörtem, mint egy porcelán baba. Senki sem segít, egyedül vagyok. 

Éjjel 00:15 van, a szobámban összekuporodva sírok, és a laptopom előtt, ahol a Twitter van megnyitva. 

Itt tényleg van pár ember, aki megpróbál segíteni, és Én is megpróbálok másoknak.  

" Minden oké, igaz ? " jött egy DM az itt megismert Maria-tól, aki egy nagyon kedves lány, és akiben egy barátot fedeztem fel...Neki is megvan a saját problémája. Piszkálják Őt, amiért szenved. 

" Persze, minden oké...veled ? " pedig semmi sincs rendben, egy újabb katasztrófális nap után az iskolában. 

" Car, ismerlek, hazudsz. Skype ? " 

Ő tényleg egy olyan lány, aki gyönyörű, de mégsem az a fajta, aki piszkál, hanem aki segít. Meghallgatott számtalanszor, segített, és Ő itt van nekem, ha valami baj van, ami kölcsönös. 2 órás Skypolás után végre eltudtam aludni, sebek nélkül, Maria miatt. 

Reggel fél hatkor keltem, Demi Lovato " Heart Attack " dalára. Demi, Ő az a lány, aki megmentett. 

A zenéjével átsegített mindenen, tényleg. Ő egy harcos, a példaképem. Miatta maradtam erős. 

- Drágám, kész vagy már? Elmegy az iskola busz - kopogtatott be édesanyám az ajtón - Hogy aludnál? 

- Jól - mosolyogtam rá  - és tudod, hogy nem az iskola busszal járok - tettem hozzá. 

Anyám megértette, majd lesietett a konyhába, tippjeim szerint uzsonnát készíteni, amit mindig átadom az egyik osztály társamnak, Olivernek, aki az egyetlen fiú, aki szóba áll velem. A többiek soha nem jönnek közel hozzám. Felvettem a mai ruhámat, ami egy blúzból, egy szoknyából és egy fekete csizmából állt. 

Maria szerint remek stílusom van, ám ez koránt sincs így. Egyszerűen utálom magam. A hajam, a hasam, a combom, a karom, az egész testem. Egyetlen egy ember tudja elhitetni velem, hogy szép vagyok, Demi. Másnak nem hiszem el. Hiába mondja anya, nem hiszem. Maria tudja, hogy problémáim vannak magammal.

- Mizu tehénke ?  - köszönöm, megkaptam a reggeli beszólást is, ami nagyon jól esett. 

- Ne szólj hozzá, még kinyírja magát - nevetett fel Emily, az osztály pláza cicája, vagy valamije. Mindegy, szóval az osztály tökéletes lánya. Igen, tény, hogy egyszer megpróbáltam, de csak egyszer...

- Igazán leszállhatnátok róla - állt a védelmemre Oliver - majd otthon, de ne itt - tette hozzá. Nagyon meglepődtem, hiszen azt mondta, hogy Ő kedvel...ennyit érek akkor.

A hatodik óra után szaladtam haza, félig könnyes szemmel, ennyi már elég volt a bántásból. Köszönés nélkül felszaladtam a szobámba, majd sírni kezdtem. Én ezt már nem bírom sokáig. Csak sírtam, és sírtam, miközben Demi Lovato Warrior  dala szólt, amit imádok. Mindig sírok rajta, mert ez a dal szívhez szóló.

Kaptam egy üzenetet Nate -től, amiben ennyi állt " remélem ismét megpróbálód ". Nekem ennyi kelett. 

Tudtam, hogy hol a penge. Az ágyam alatt.