Itt vége a történetnek

Sziasztok. Hm, mi is futott át az agyamon? Nem tudom, de ezt a történetet nem érzem a magaménak, s fogalmam sincs, hogy mit is szeretnék kihozni belőle. Nem akartam, hogy Carrie és Louis összejöjjön, mert szerettem volna valami mást. Szerettem volna, ha csak barátok lesznek. Az is megfordult a fejemben, hogy egyikőjüket sajnos tragikus módon kiírom a végén a forgatókönyvből, de rengeteg ilyen blog van már. Akkor, mi is lett a végeredmény? Semmi. A blogot abba szeretném hagyni. 

Miért? Nem érzem sem magaménak a történetet, másrészt pedig nincs kedvem írni, valahogy tovább léptem a fanfictionon, s sajnálattal kell közölnöm, hogy Louis és Carrie történetének a vége soha nem derül ki, mert itt a vége ennek a történetnek. 

Folytatás? Nem, túlerőltettem már ezt a történetet. Esetleg egyszer one shootként viszont láthatjátok Carriet és Louist, s a történetüket. 

Mi lett volna a vége? Ezt már elterveztem, s az alternatív, avagy az A tervnél maradtam, azaz a végén egyikőjük - sajnos - , eltávozott volna. Nem szerettem volna sem Happy Endet, sem Deppi endet, így, végeztem ezzel a történettel. 

Nagyon  - nagyon szépen köszönöm azoknak, akik velem maradtak, várták a részeket! Hihetetlenül hálás vagyok Nektek, rettenetesen sokat jelent nekem! Sajnálom, hogy cserben hagytalak Titeket. 

Akkor, mi lesz velem? Eldöntöttem, hogy a blogger világából is távozom. Azaz, nem teljesen. Megtaláltok mindennap a blogger világában, ám, már más néven - más blogokkal. Itt csak a style blogokon leszek elérhető. 

Köszönöm szépen ezt a csodás 4 hónapot! Remélem, nem haragszotok - annyira -. Egyszer, még viszont láthattok Tőlem egy fanfictiont, ám, arra még most nem kerül sor - s nem is a srácokkal. Sajnálom. Viszlát. 

Fifth Chapter ~ Anne..

Drága olvasók!

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire, de mennyire örülök! Egy részt azért, mert az előző részhez érkezett kommenteknek a száma lett a legtöbb, amin meg is lepődtem, mert be kell valljam, nekem nem annyira nyerte el a tetszésemet az előző rész. A másik pedig az, hogy mivel Július elsején megszűnik a Google Reader, ezért ha követitek a blogom, a friss bejegyzéseket nem fogod látni, s emellett még a rendszeres feliratkozók is eltűnnek. Mint mindenre, erre is találtak megoldást; Bloglovin'. Ma nézegettem a honlapok között, és oda is felnéztem. Csak ámultam! Nem gondoltam volna, hogy ott is megkövettek 7-en, aminek Én nagyon örülök. Ez a rész nem lett valami hosszú, de nem nagyon volt időm, mert holnap megyünk osztály kirándulásra, és igazából mostanában nincs is sok kedvem - ihletem. Hogy telt a hétvégétek?:) Milyen lesz a bizonyítványotok? :) Kérlek, csatlakozzatok a blog Facebook csoportjához! ITT van a link! Nem is csacsogok tovább, jöjjön a rész! Jó olvasást! Yasmine Summer.

                                                                         Later, Babies! 

  

-------------------------------------------------------------------------

                                                       

 

  CARRIE  

- Carrie, sajnálom, de nem bírom tovább - szólt bele majd hallottam, hogy elkezdett sírni - nagyon szépen köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni, de nem tudsz. Köszönöm, hogy itt voltál nekem, akármilyen bajom volt, mellettem voltál a bántottak, s elterelted a figyelmem. Köszönöm mindezt Neked, nem nem bírom. Én itt végeztem - s itt csak már az hallatszott, ahogyan sír és leteszi. A telefon kiesett a kezemből, s földre rogytam a könnyeimmel. Könnyeimet letörölve fogtam magam, s futásba kezdtem, hogy elérjem Annet.

Meg kell állítanom! Ő nem végezheti így! Nem...

Nem volt sok időm, siettem amennyire csak tudtam. A biciklimet csak úgy hajtottam, szerettem volna már ott lenni, megállítani, de ez a fránya domb mindenben megakadályoz. Nem érdekelt, inkább futok, gondoltam majd lepattantam a bicikliről, ami elég érdekesen ért földet. Nem törődve vele, szaladtam tovább, s majd amikor már megláttam a fehér házat, felsóhajtva futottam tovább.

- Anne! - köszönés nélkül szaladtam fel az emeletre, majd a ahhoz a szobához, mi tele volt csillám porral, képekkel különböző bandákról ( Coldplay, The Wanted, Maroon5 ) és énekesekkel. Amint megfogtam a hideg kilincset, benyitottam a rózsaszín szobába, ami szintén tele volt poszterekkel, az ágyán egy - egy plüss mackó foglalt helyet, s pár párna. Az ablak nyitva volt, a szőnyegen pedig magazinok, amikből ki lettek vágva a modellek. A francba! Nem hiszem el, megfogadtuk egymásnak, hogy nem nézünk ilyeneket, hogy ne szomorítsanak el. Keresve néztem körül a szobában, majd megakadt a szemem egy hófehér ajtón, ami résnyire volt nyitva. Kíváncsian fogtam meg az ajtó kilincsét, s benyitottam. Elém tárult Anne külön fürdője, s a földön pengék hevertek. Nem hiszem el! Nem láttam sehol sem Annet, míg nem belenéztem a fürdő kádba. Ott feküdt...Holtan. Nem érdekelt, hogy vizes leszek vagy valami, csak megpróbáltam Annet kivenni a vízből, ami mellesleg jég hideg volt.

- Anne, nem hagyhatsz itt - könnyeim patakokban folytak, egyszerűen nem bírtam, s nem s akartam magam vissza fogni. Most nem.Végig simítottam az arcán a kezem, s a memóriámban egy dalszöveg után kutattam.

- I'm a Warrior, and you can never hurt me again - énekeltem a könnyeimmel küszködve. Anne kedvenc dala ez volt, egy csodálatos Demi Lovato mű. Nem tudtam mit tenni abban a pillanatban, legszívesebben ordítoznék, sírnék.

- An, drágám - hallottam a kiabálást a földszintről - hol vagy kincsem? - pár pillanat múlva már kopogtattak a hálószoba ajtón, amin An anyukája jelent meg. A bőgés kerülgetett engem is, s Mandy majdnem el is ájult.

Nem tudtuk mit tenni, Anne öngyilkos lett, mind a ketten csak sírtunk. Ez volt a legjobb ötlet a jelen pillanatban. Könnyeim patakokban folytak, egyszerűen összetörtem. Miért kell mindenkinek elmennie, akivel jóban vagyok? Miért kell csalódást okoznom mindenkinek? Miért? Miért nem lehet egyszer egy legjobb barátnőm, aki nem költözik el, vagy nem éri semmilyen baleset. Egy szerencsétlen idióta vagyok. Nem érdemlem meg, hogy egy barátom is legyen, nem érdemlem meg, hogy ilyen nagyszerű szüleim legyenek. Nem érdemlem meg, hogy egyszer is egy olyan nagyszerű barátnőm legyen, mint Anne.

De akkor miért Annenak kellet elmennie? Miért nem mehettem Én? Sokkal jobb lenne minden. Én nem vagyok ide való, Ő pedig nagyon is. Egy gyönyörű szép, vékony, okos, aranyos lány, kicsit félénk, de egyáltalán nem flegma, mint a mai tini lányok többsége.

Pár óra múlva, már otthon a konyhában ülve gondolkozom. Miért kellet elmennie? Miért kellet öngyilkosnak lennie? A sok barom állat miatt, akik tönkre teszik a mindennapjaidat, megkeserítik az életedet, s miért? Hogy lássanak összetörve. De ezt nem szabad Nekik hagyni, nem győzhetnek!

Nem volt étvágyam a vacsorához, s semmi kedvem nem volt még felszedni kilókat, úgyis az egeket üti a súlyom. Az emeletre igyekeztem, egyenesen az üresen álló, kopott fehér, már - már szürke ajtóhoz. Lefogva a kilincset nyitottam be az üres, fehér színű, vendég szobánkba. Évek óta nem volt vendégünk, így ennek a szobának sem vesszük hasznát, ezért mindig ide járok, ha szomorú vagyok.

Egyszerűen nem bírtam tovább, ismét rám tört a sírás, ezért az ajkaimra tettem a kezem, majd neki dőlve az ajtónak csúsztam le végig rajta. Rengeteg emlék kavargott bennem, s egytől - egyig mind Anneval volt. Az első találkozásunk a suli folyosón, az első alkalom, hogy megvédtem, amikor Demi Lovatót hallgattunk a suli udvaron, a pizsama party, s még rengeteg dolog.

                                                                               LOUIS 

 

 Egyszerűen már nem bírom ki, hogy nézzek utána, hogy mit írnak rólam.

Mindegy, hogy újság, magazin, tweetek vagy cikkek, mindegy, ha rossz  ha jó, elolvasom. Már érdekel, hogy mit gondolnak rólam, eddig eszembe sem jutottak ezek az apró, mégis idióta dolgok, csak éltem a életemet. Most már nincs olyan nap, hogy ne nézzek utána, hogy mit is gondolnak Louis Tomlisonról.

Mindenki olyan furcsán viselkedik velem mostanában. Mint egy beteggel, vagy egy tinivel aki most éli át az  'utálok mindent, ne szóljatok hozzám, utálom magam, megakarok halni' korszakát. Jó, lehet néha tényleg így érzek, s a hangulatom sincs mostanában a toppon, de nincs semmi bajom.

Inkább csak fáradtabb, s szomorú vagyok mostanában, de nem gondolkozom sem öngyilkosságon, sem önmagam bántalmazásában.

Felkeltem az ágyamból, majd a telefonomra pillantva tudakoztam arról, hogy vajon hány óra is lehet.

Dél múlt már perce - Hogy a fenébe tudtam eddig aludni? - kérdeztem magam, mintsem mást.

Az üres szobámból kilépve hangokat hallottam lentről, kiváncsiskodva mentem le, kideríteni vajon kik lehetnek lent. A legkisebb feltűnést is szerettem volna elkerülni, hogy véghez vihessem a tervem.

Még hogy Én vagyok a legkönnyebben átvághatóbb közülük! Pff, majd meglátjuk!

Lassan haladtam lefelé a lépcsőkön, s végül az utolsóra lépve lábujjhegyre állva folytattam az utam, egészen a nappaliig. Az állam leesett, amikor körbe néztem. Tony G. ült a kanapénkon, akivel interjút készítettünk volna. Vagyis, meglett, csak nélkülem.

- M-miért nem szóltatok, hogy már itt van? - kérdeztem csalódottan a négy fiútól.

- Azért, mert csak velük, négyükkel szerettem volna interjút készíteni - állt fel, s mint aki jól végezte a munkáját, letette a kávés csészét majd az ajtó felé igyekezett - ha megengeditek, Én távoznék.

- Persze, viszlát - kísérte ki az interjúst a házból Liam, majd bezárva visszasétált hozzánk.

- Ez...ez nem esett valami jól - s ezzel a mondattal el is indultam ki a nagyvilágba. Pocsék érzés! Ez olyan, mintha a legjobb barátok az egyik napról a másikra bejelentené ' Rád már nincs szükségem, van új legjobb barátom'.  Hátba döftek egy késsel, s még meg is forgatták bennem.

- Louis, várj! - hallottam a kiabálást, valószinűleg Harrytől. Elengedtem a fülem mellett, s beszálltam a kocsimba. Ki kell szellőztetnem a fejem. Gondolkoztam, hová is mehetnék. Beindítva a kocsit, beugrott. Eleanor.

                                                                                                            CASSIE

Egyszerűen nem bírom. Nem bírom ki, hogy ne legyen újra, s újra síró görcsöm. Mégis csak egy olyan lányról van szó, aki hetekig a barátnőm volt, s már - már a legjobb barátnőmnek is nevezhetném.
Nincs olyan óra, hogy ne gondoljak rá, hogy mennyit nevettünk, viccelődtünk, törődtünk egymással.
Szinte legjobb barátnők voltunk, mindössze pár hét alatt. Pár, csodás hét. A telefonom rezegni kezdett, miszerint egy üzenetem érkezett. Kíváncsian megnéztem.

"  Miért nem mentél Te is vele? " 
           

Fourth Chapter ~ Telephone

Bonjour, olvasók! Nagyon-nagyon sajnálom a késésem, mert eléggé kevés időm volt, s valljuk be, kedvem sem volt eléggé sok. A részt egyébként már szombaton kellet volna megírnom, de nem volt időm, mivel a barátnőm születésnapi buliján voltam, és így tovább...Nem fogok magyarázkodni, egyszerűen elmondom az igazat ; nem volt sok kedvem írni. Mostanában nem tudom mikor lesz friss rész, megpróbálom minnél hamarább hozni, de nem ígérek semmit, mert elég sűrű a napirendem. Holnap, vagy nem tudom mikor szlovák évzárói dolgozatot írok, és még marad a matek, angol és a többi. Szóval, fogalmam sincs mikor lesz új rész, de megpróbálom vasárnap avagy hétfőn hozni, de ha mégsem sikerült, nyaggassatok chaten.:D

Mint láthatjátok, új desingje van a blognak, amit nagyon szépen köszönök Jeanette T. -nek! :)

Szeretném még megemlíteni a kommenteket, pipákat, feliratkozókat és a 2 dijat! Nagyon hálás vagyok nektek!:) Nem is csacsogok tovább, jó olvasást! Yasmine Summer.

                                                                                                             Later, babies! 

                                 

                                    NEGYEDIK RÉSZ - TELEFON                                 

CARRIE 

Mostanában minden szürke, még a suliban is mindenki letört, aminek Én egy kicsit örülök.

Gonosz vagyok? Nem hiszem, csak mostanában nyugodtabbak a kedélyek. Hát, nem sokat változott a suli, csak egy új tanár jött, aki valljuk be igazán hangos. Reggel esős időben a fekete csizmámban indultam utamra az iskola felé, majd amikor már az udvar előtt voltam, megláttam Annet. Igazi barátokká kovácsolódtunk az elmúlt időkben, aminek tényleg nagyon örülök, mert Ő az egyetlen barátom a suliban  Nancy után. Miközben Nancyre gondoltam előjött belőlem a szomorú énem, amit ha Anneval vagyok szeretnék háttérbe szorítani, hogy Ő is erős tudjon maradni. Jut eszembe, ma Skype-partyt tartunk Marieval, ami inkább ilyen " dumcsizzunk csajos dolgokról - nem tettél semmi rosszat? " dolog. 

Marieval mostanában nagyon keveset beszélünk, mivel Annenak segítek, s az évvégi vizsgákra is hajtok. A csengő hangjára felkaptam a fejem, majd felvettem a váltáskámat, s indultam haza felé. Mivel vége a sulinak, s nincs a közelben a matek tanár, vége. 

Ennyi a kis angyal álcának, az osztály megőrül és kezdődik minden elölről. Porba tiprások, bántások, piszkálások. Oviban még mindenki mondaná a különleges mondatot, a " megmondalak anyunak", de itt már saját magadnak kell elintézned. Megpróbálok segíteni embereknek, de nem mindig megy.

- Nézzétek hogy szalad a kövérke! - mutatott felém Sandra, az egyik lány az osztályból - Ne áltasd magad, még pofán esel a hájaid miatt 

- Undorító állatok - mormoltam, majd felsiettem a dombon, egyenesen a házunkig. Nem szerettem volna anyu szeme elé kerülni, mivel egészen irritáló személyiség vagyok, s a mai nap még rémesebben nézek ki az eddiginél.           

Immáron a saját szobámban egy pár órányi sírás után ülök a laptopom előtt, s megnyitva a Googlet gondolkozom, mit is csináljak ; vagy szenny oldalakat nézek, s elmegy megint az összes életkedvem, vagy Demi Lovato dalokat hallgatok avagy levezetem a feszültséget minden hülyeséggel. Minden esetre a második maradt a bomba biztos terv, s betartva, elkezdethetett a DEMI album. 

Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne nézzek fel. Nem bírtam, s a vége szintúgy rossz kedv lett. Elvette a kedvem a sok élettelen barom, kik annak szentelik életüket, hogy bántsanak embereket név nélkül, nem felvállalva magát. Elmondanak csúnyának, kövérnek, anorexiásnak, magasnak netán kicsinek, mindegy, de nem menekülsz előlük. Előbb utóbb megtalálnak, bántanak, s mint akik jól elvégezték a dolgukat, tovább mennek új prédát keresve, s halálig bántsák. 

- Tudom, hogy soha nem ilyen lányt akaratnál - néztem fel a plafonra - tudom, hogy soha nem egy depressziós, kövérke, s egyben csúnya lányt akartál. Sajnálom, hogy nekem kell itt lennem, s nem egy életvidám, vékony, szép lánynak. Emlékszel, amikor öt évesen megtanítottál biciklizni? Azt mondtad, hogy Te mindig itt leszel nekem, ha bárki bánt, akkor itt leszel, s nem engeded, hogy bántsanak. Hogy mindig a hercegnőd leszek. Emlékszel, apa? Igazad volt. Mindig is a hercegnőd leszek, s Te leszel örökre az Én királyom - szemeim könnybe lábadtak, mikor vissza emlékeztem a sok, szinte rengetek közös emlékünkre apával, mindössze 7 év alatt. 

                                                                                                              LOUIS

- Egy, két, három és  - kezdett bele Harry a Rock Me című dalt, s elkezdtünk énekelni - Do you remember summer 09'... - nem tudtam tovább álni. Egyszerűen a lábaim magam alatt összerogytak. Az utóbbi pár napban alig aludtam, 2 - 3 órát, ha nem kevesebbet. Egyszerűen kimerültnek, senkinek, s tehetetlennek érzem magam. Egy nagy senkinek, hisz' az is vagyok. Egy egyszerű srác, ki 4 remek srác mögött áll. Mindig is így éreztem. Nem illik közéjük. Ők remek srácok, kedvesek, s nem mellesleg helyesek is - nem mintha érdekelne -. S ki vagyok Én? Csak egy átlagos srác, ha nem lennének Ők négyen, Én még mindig a suli kirekesztett diákja lennék. Ők azok a srácok, - s Eleanor-, akik miatt érek valamit. Már régen nem lennék itt, Ők tartják bennem az erőt, a legjobb barátaim, s a szerelmem. 

- Mi a baj, Louis?  - hajolt fölém Liam, hogy megnézze, nincs e valami komoly bajom, oh, dehogy nincs!

- Semmi, csak egy kicsit kimerült vagyok, de csináljuk újra - erőltettem egy mosolyt, majd feltápászkodtam a hideg talajról, a Louis felirattal ellátott mikrofon mögé beálltam, s elkezdtem énekelni, egyedül. A többiek egy kicsit meglepetten néztek rám, majd vállat vonva Ők is folytatták a példám. Kezdődhetett elölről a Rock Me, majd utána sorba a dalok. Az egész próba elhúzódott órákig, s mire hazaértünk már hulla fáradt voltam, ezért a hálószobámba vettem az irányt, ami az emeleten helyezkedik el. Nem fárasztottam magam a ruháim átvételével, ruhástól, mindenestől beledőltem az ágyba, majd a plafonra meredve töprengettem inkább a próbán lévő dolgokon. 

- Nem vagyok közéjük való - suttogtam, majd az oldalamra fordulva elnyomott az álom. 

CARRIE 

Az ágyamon töprengve gondolkoztam pár dolgon, miközben magamban Selena Gomez " Who Says " című dalát énekeltem, mikor megcsörrent a telefonom. Értetlenkedve kerestem a mobilom, gondolkozva, hogy mégis ki zargathat éjfélkor. Mikor rátaláltam a mobilomra, a kijelzőn Anne neve volt jelen. Vidáman beleszóltam, ám a mosoly hamar el is tűnt az arcomról. A telefonom kiesett a kezemből, s pár könnycsepp szaladt végig az arcomon. 

Third Chapter ~ Cigarette

Sziasztok drága olvasók! Megpróbáltam időben hozni a részt, hogy ne késsek. Az előző fejezethez kapott kommentek adtak nekem erőt, hogy csináljam tovább!:) Nagyon-nagyon szépen köszönöm a dicséretet, imádlak Titeket! Milyen napotok volt?:) Nekem viszonylag jó, csak még mindig izom lázban szenvedek a tornáktól. Nézzetek be a másik blogomba is : Everything has changed. Nem is csacsogok tovább, jöjjön a rész! Jó olvasást! :) Yasmin. x

                                                       

                                     HARMADIK RÉSZ - CIGARETTA

      

     CARRIE 

Túl sok mostanában a stressz. A bántás az iskolánkban több lett, mióta Anne megjött, mert így szerintük van még valaki, akit bánthatnak. Persze, Én ott voltam neki, de szegény nem bírja. Összetört. A mai napon sokszor hívott be a lány mosdóba, mert sírni akart, s azt akarta, hogy takarjam el. Elkezdődött az utolsó óra, matek, amin a vizsgára készültünk. Egész óra alatt nem szólalt meg senki, ám amikor a bűvös csengő megszólalt, egy emberként sóhajtott az osztály, majd ment ki szünetre. Szeretett volna mindenki kijutni az osztályból, vagy inkább Mr. Sanchez elől, aki a szemeivel villámokat szórt. A fele osztály bukásra áll matekból, s ezt nem nézi jó szemmel, engem is mindig kiszemel. Igazából, Én kedvelem a tanárt, de ez nem kölcsönös. Különös érzések kavargottak bennem, amit Oliver -  pontosabban a keze -, zavarta meg.

                                                                                                             LOUIS

A sok szenny lap, s a cikkek elolvasása után úgy döntöttem, hogy nem igazán foglalkozok velük. Nem ismernek engem, nincs okuk elítélni ismeretlenül. Egyszerűen letojom Őket, s a fájdalmat elnyomom.

Nem tehetek mást, nap mint nap mosolyognom kell, hogy ne lássanak szomorúnak a rajongók.

Teljes szívemből szeretném megtudni, hogy miért hiszik azt, amit. Elhisznek mindent a mocskos, s alaptalan pletykáknak, pedig a felének semmi igaza, sőt! Ezt szívesen megváltoztatnám a világban, s azt is, hogy ne legyen ennyi bántalmazás. A tinik fele öngyilkos akar lenni, pár irigy idióta miatt. Ők csak a rosszat akarják, de ha velük teszik a rosszat, már a segítség kell nekik. A társadalom öl. Az emberek ölnek. Mi marad meg akkor nekünk?

- Haver - ült le mellém Zayn - figyelj, ne hallgass a sok idiótára. Mi tudjuk és a rajongók is tudják, hogy nem vagy meleg. A világ higgyen csak azt, amit akar. Ne foglalkozz velük, nem éri meg - veregetett hátba a jó barátom. Talán Zayn az egyik legbölcsebb ember, akit ismerek. Mindig tud segíteni, ha bármi baj van.

- Köszönöm, Zayn. Hálás vagyok Neked - mosolyogtam rá. Motyogott valamit, majd a konyha felé vette az irányt, ahonnan finom illatok száguldoztak. Sok az úgy nevezett stressz mostanában, a sok koncert, interjú, utazgatás, kikészítenek. Egyre többet vagyok fáradt, s kedvetlen, de a zenélhetek, ez elmúlik, mint egy varázs, mi addig tart, még énekelek, s egyszer csak megszakad a csoda.

Az ágyamon feküdve bámultam a plafont, s fejemben a " Wonderwall " c. dal száguldozott, amit mostanában igen csak megkedveltem.

- And after all, You're my wonderwall - énekeltem, majd elmosolyodtam.

CARRIE 

Hazaérve első dolgom volt, hogy egy hosszú, s egyben forró fürdőt vegyek. Ki kell szellőztetnem a fejem, mert elég sok dolog történt ma.A fürdőszobába igyekeztem, majd megengedtem a meleg vizet, s visszaslisszoltam a szobámba. Kiraktam a ruháimat, mit a fürdő után veszek fel. Ahogyan nyitottam ki a szekrényt amiben a fehérneműimet tárolom, ki esett egy borotva penge egyenesen a lábamra. 

Felszisszentem a fájdalomtól, s egy kis vér is kicsöppent  a szőnyegre. 

- A francba! - dobtam le a nem rég elővett ruháimat - nem igaz, miért kell ilyen szerencsétlennek lennem? - kérdeztem inkább magamat, de válasz nem érkezett, így tovább törtem a fejem. Felvettem a ruháimat a földről, majd slisszoltam át a fürdőbe. A kád megtelt forró vízzel, s már csak Én kellettem a relaxhoz.

Lehámoztam magamról a köpenyemet, s ültem bele a kád forró vízbe. Vissza gondoltam a depressziósabb időszakaimra, amikor szint úgy egy kád forró vízben próbálkoztam meg az öngyilkosságal. Most semmi ilyen nincs a fejemben, hisz' terveim vannak, szeretnék segíteni másoknak, ehhez pedig élnem kell!

Gondolkoztam egy Tumblr vagy egy sima blogon, amin keresztül embereknek szeretnék segíteni, hogy több kamasz lány ne tegyen kárt magában s, hogy ne legyen több öngyilkosság. Megszeretném ezt állítani, ám ehhez kellene több ember is, s az, hogy a társadalomban legyen több olyan ember, aki segít, s nem bánt.

A fürdő után a szobámba mentem, s a laptoppal az ölembe beírtam a keresőbe, az " ask.fm " urlt. 

Rég nem néztem fel, így hát következett pár kérdés, amikre most választ szeretnék adni. 

" öld meg magad " Olvastam fel. Már itt is, igaz? S ha egy olyan lánynak, netán fiúnak írná, aki tényleg próbálkozik véget vetni az életének, s ez lenne az utolsó csepp a pohárban? Mi lenne akkor? Erre adjon választ a kedves társadalom, s ne arra, hogy melyik üzletben vásároljak! Az ágyam alá néztem, s kivettem a cipős dobozomból egy szál cigarettát, majd a balkonomhoz vettem az irányt. Magamban dúdoltam a " Wonderwall"-t, majd beleszívtam a cigibe. Amikor már nagyon kicsi lett a cigaretta, eldobtam, s eloltottam a lángját, majd vissza ültem a laptopom elé. Kezdődjék a péntek este, egyedül. 

Second Chapter ~ I'm here for You

Bonjour minden olvasónak! Köszönöm szépen a 6 feliratkozót, és a kommentet, és természetesen a pipákat!

Köszönöm szépen, tényleg! Tudom, hogy késtem, de se időm, se kedvem nem volt írni, ezért bocsánatot kérek! Hogy telt a hetetek?:) Nekem viszonylag jól, csak lassan telt. Amúgy, hozhattam volna előbb is a részt, mert tegnap volt időm, csak kedvem nem, szóval sajnálom, tényleg! Megpróbálom késések nélkül hozni a részeket. Nem csacsogok tovább, jó olvasást! x

                                             

                         MÁSODIK RÉSZ - ÉN ITT VAGYOK NEKED

        

      CARRIE SZEMSZÖGE

Nagyon nehezen, és  - valljuk be - sok sírás után elaludtam. Miért vagyok ilyen? Miért? Ezek a kérdések cikáztak a fejemben, amikor végre kitudtam kászálódni az ágyamból. Ma szerencsére péntek van, az utolsó nap ebből a hétből az osztályommal. Nincs köztük egy olyan ember sem, aki nem ítél el. Igazából már nem fájnak annyira a szavaik, mint az elején. Eltűröm, de fáj. Nagyon is fáj. Sokszor hívtak már különcnek, senkinek, vagy malacnak. De miért? Hisz, ugyan olyan emberek vagyunk, ugyan olyan jogokkal. 

Próbálom visszatartani a könnyeimet, de amint felidézem az elmúlt éveket, nem bírom ki könnyek nélkül.

Mostanában érzékenyebb vagyok, s képes vagyok minden oltást magamra venni, már annyi ért engem.

Felkaptam magamra egy egyszerű ruhát, majd felkaptam a váltáskámat, ami az összes olyan dolgot tartalmazza, amire szükségem lenne az iskolai idő alatt, beleértve a könyveimet,neszesszert, s gyógyszert.

leszaladtam a lépcsőn egyenesen a konyháig, ahol anyu várt két hamburgerrel. Fintorogva elvettem tőle, bár megszokhatta, hogy haza hozom a kaját, mert egyszerűen nincs étvágyam és nem kívánom egyszerűen az ételt.

Mosolyogva köszöntem el anyutól, majd indultam az utamra, közben pedig megálltam Mike boltjába, ahol a szokásos koffein bombámat vettem meg, az energia italt. 

- Helló Carrie. Lesz még valami hozzá? - mosolyogott rám Mike - netán a szokásos? 

- Nem, ma nem kérem - adtam oda a pénzt, majd sietve intettem egyet. A szokásos alatt a cigit értette. Jól tudom, mert mostanában sok a stressz és nincs mivel csillapítani, ezért cigizni szoktam vagy energia italt iszom. Igazából mindegy, mert nem nyugtat le teljesen. Egy éve szoktam rá a cigarettára, de csak ha sok a stressz, akkor szívok el egy szál cigit, máskor nem. Mostanában pedig próbálok leszokni róla, mert anyu már majdnem megtalálta az ágyam alatt az utolsó dobozt. 

                                                                                      LOUIS SZEMSZÖGE

Újra ugyan annál a témánál vagyunk Harryvel, vagy mondjuk úgy ordibáljuk ugyan azt a témát.

Sikerült már megint összeugrasztania minket az interneten olvasott cikknek, amiben az állt, hogy melegek vagyunk. Ami egyáltalán nem igaz! Nekem ott van Eleanor, akivel boldog pár kapcsolatban élek!

Akkor miért lennék meleg? Hm? Persze, erre sikerül néhány rajongónak okot találni, miszerint a kapcsolatunk csak azért van, hogy álcázzuk ezt Harryvel - mármint a nagy semmit - és, hogy Eleanornak legyen hírneve, amit ha modellnek menne, feltudna használni. Jó, igaz, hogy a kapcsolatunk eleje ezért ment, mármint azért, hogy kerítsenek valakit nekem, hogy ne legyen mindig búval baszott kedvem. Ami sikerült, mert Eleanor mellett remekül érzem magam. Mostanában nagyon keveset beszélünk Harryvel, s mi az oka? Az úgy nevezett " Larry Shipperek ". Néhány emberből tényleg elegem van, de mégis szeretem Őket,  hiszen a rajongóim.

- Ide figyelj, William! Nem tudom mi van ma veled de, hogy bal lábbal keltél fel ma, az biztos - ordítozott Harry. Elgondolkodtató, hogy ma Ő is ugyan úgy kiabált, mégis Én vagyok egyedül  lecseszve. Kösz.

- Louis, s nem William, drága Harold. Ma ugyan úgy kiabáltál mint Én, viszont Én bevallom, nem mint Te.

Nyugodt hangon, s nyugodtan leültem a kanapéra, majd az ölembe helyeztem a laptopomat. A szobában síri csend volt, egyedül a kattintásokat és a billentyűzet zaját lehetett hallani. Végre, egy kis relax.

Mindenki azt hiszi rólam, hogy erős vagyok, sosem sírok, ám ez nincs így. Vannak gyenge pillanataim, amikor eltörik az a bizonyos mécses, s kitör belőlem a gyenge oldalam. Számtalan oldalt néztem meg a Googlen a nevemmel, majd csak azt írtam be, hogy " Louis Tomlison is ", s vagy ezer olyan találatott talált, hogy " meleg, fake, szívtelen ". Miért hiszik ezt rólam az emberek? Miért bántják egymást? Miért jó ez nekik? Számtalan kérdés fordult meg bennem, míg nem rákattintottam az egyik olyan oldalra, aminek a felirata nem sejtett semmi jót.

" Okok, miért meleg Louis Tomlison ". Csomó olyan képet linkeltek be, amik megjegyzem régiek, sőt, lassan három évesek. Csomó kép az X Factorban van még, amikor Harry nyakába ugrottam, vagy amikor csak egyszerűen hülyéskedünk, de ezt Ők a hülyéskedésből meleg ügyet csinálnak. Pár könnycsepp csordult végig az arcomon, majd egyenesen a billentyűzetre esett. A szavak fájnak.

     CARRIE SZEMSZÖGE 

Borzalmas. Ezzel az egy szóval kitudom fejezni a mai suli napot. Undorodom az osztály társaimtól. 

Ma jött az osztályunkba egy új lány, akit minden kövérnek elmondanak. Pedig nem, csak van rajta egy kis felesleg, de Ő így gyönyörű! Gyönyörű szép tenger kék színű szeme van, barna de göndör haja, s a stílusa is jó. Okos, emelett szereti a sorozatokat-filmeket. Ő valakinek, valahol nagyon jó barátnője lesz.

A srácok az osztályban elnevezték " fat Anne " -nek, pedig gyönyörű, csak Ők nem látják. Én tudom, hogy az, s látom is. Egyedül Én próbáltam meg közeledni felé, segítettem neki túlélni a mai napot.

-  Figyelj Anne, ha bármi kell, vagy ha valaki bánt, akkor itt vagyok neked - mosolyogtam rá, majd megöleltem. Aranyos lány, s nem szeretném, hogy ezek a barmok tönkre tegyék, Én majd segítek Neki. Ne rontsa el az életét, mint Én.

- Nagyon szépen köszönöm, Carrie - elfogadta az ölelésem, amire a reakcióm csak egy mosoly volt - Miért vagy velem ilyen - nem tudta milyen szavat használjon, gondolkozott - kedves velem?

Nyeltem egy nagyot, majd a gyönyörű szemeibe néztem, s kicsordult egy könnycsepp.

- Tudod, Anne, nagyon sok embert bántanak. Engem is bántanak, de Én engedtem. Nem voltam erős, összetörtem. Kárt tettem magamban. Viszont, ezt nem szeretném, ha Te is megcsinálnád, nem szeretném látni, ahogyan megaláznak. Én itt leszek, már csak az kell, hogy maradj erős! - alig láttam már a könnyeimtől,   de színtisztán láttam, hogy pár kósza könnycsepp csordult végig az arcán, ami a kezemre esett.

- Köszönöm szépen Carrie, Én is itt vagyok neked és Demi is - adta át az egyik füllhallgatóját, majd a felcsendült a Warrior.

First Chapter ~ World Hurts

Sziasztok! Itt is lenne az első fejezet, ami szerintem nem lett valami jó, de így is késtem.. Köszönöm a kommenteket, és a 4 feliratkozót is! Imádlak Titeket! A részt Demi Lovato Warrior dala ihlette.

Ha tetszett, jelezzétek valahogy. Bocsánat, hogy rövid lett a rész, de csak éjjel sikerült befejeznem. Sajnálom, tényleg!  A következő rész szerintem szombaton jön. További szép napot! xx

                             

Warrior

                                           ELSŐ RÉSZ - A VILÁG BÁNT

A világ bánt. Az emberek bántanak. Pedig Én igyekszem, tényleg. De csak ha más vagy, egy kicsit is, elítélnének. Próbálkozom... Próbálkozom nem bántani magam, nem sírni , nem összetörni , de nem bírom.

Egyszerűen nem bírom, összetörtem, mint egy porcelán baba. Senki sem segít, egyedül vagyok. 

Éjjel 00:15 van, a szobámban összekuporodva sírok, és a laptopom előtt, ahol a Twitter van megnyitva. 

Itt tényleg van pár ember, aki megpróbál segíteni, és Én is megpróbálok másoknak.  

" Minden oké, igaz ? " jött egy DM az itt megismert Maria-tól, aki egy nagyon kedves lány, és akiben egy barátot fedeztem fel...Neki is megvan a saját problémája. Piszkálják Őt, amiért szenved. 

" Persze, minden oké...veled ? " pedig semmi sincs rendben, egy újabb katasztrófális nap után az iskolában. 

" Car, ismerlek, hazudsz. Skype ? " 

Ő tényleg egy olyan lány, aki gyönyörű, de mégsem az a fajta, aki piszkál, hanem aki segít. Meghallgatott számtalanszor, segített, és Ő itt van nekem, ha valami baj van, ami kölcsönös. 2 órás Skypolás után végre eltudtam aludni, sebek nélkül, Maria miatt. 

Reggel fél hatkor keltem, Demi Lovato " Heart Attack " dalára. Demi, Ő az a lány, aki megmentett. 

A zenéjével átsegített mindenen, tényleg. Ő egy harcos, a példaképem. Miatta maradtam erős. 

- Drágám, kész vagy már? Elmegy az iskola busz - kopogtatott be édesanyám az ajtón - Hogy aludnál? 

- Jól - mosolyogtam rá  - és tudod, hogy nem az iskola busszal járok - tettem hozzá. 

Anyám megértette, majd lesietett a konyhába, tippjeim szerint uzsonnát készíteni, amit mindig átadom az egyik osztály társamnak, Olivernek, aki az egyetlen fiú, aki szóba áll velem. A többiek soha nem jönnek közel hozzám. Felvettem a mai ruhámat, ami egy blúzból, egy szoknyából és egy fekete csizmából állt. 

Maria szerint remek stílusom van, ám ez koránt sincs így. Egyszerűen utálom magam. A hajam, a hasam, a combom, a karom, az egész testem. Egyetlen egy ember tudja elhitetni velem, hogy szép vagyok, Demi. Másnak nem hiszem el. Hiába mondja anya, nem hiszem. Maria tudja, hogy problémáim vannak magammal.

- Mizu tehénke ?  - köszönöm, megkaptam a reggeli beszólást is, ami nagyon jól esett. 

- Ne szólj hozzá, még kinyírja magát - nevetett fel Emily, az osztály pláza cicája, vagy valamije. Mindegy, szóval az osztály tökéletes lánya. Igen, tény, hogy egyszer megpróbáltam, de csak egyszer...

- Igazán leszállhatnátok róla - állt a védelmemre Oliver - majd otthon, de ne itt - tette hozzá. Nagyon meglepődtem, hiszen azt mondta, hogy Ő kedvel...ennyit érek akkor.

A hatodik óra után szaladtam haza, félig könnyes szemmel, ennyi már elég volt a bántásból. Köszönés nélkül felszaladtam a szobámba, majd sírni kezdtem. Én ezt már nem bírom sokáig. Csak sírtam, és sírtam, miközben Demi Lovato Warrior  dala szólt, amit imádok. Mindig sírok rajta, mert ez a dal szívhez szóló.

Kaptam egy üzenetet Nate -től, amiben ennyi állt " remélem ismét megpróbálód ". Nekem ennyi kelett. 

Tudtam, hogy hol a penge. Az ágyam alatt. 

Prolog ~ Carrie Byrd

" Az emberek elítélnek másokat, de mi okuk van rá? Semmi. Elítélnek, mert kövér vagy, elítélnek mert alacsony vagy, netán magas. Úgy ítélkeznek, mintha Ők tökéletesek lennének, de tökéletes ember nem létezik. Mindenki úgy tökéletes, ahogy van! Az emberek ismeretleneket ítélnek, de miért? Mert unatkoznak, mert nekik ez jól esik, hogy valakinek fájdalmat okoznak. De soha sem vagy egyedül! "

De akkor ki is vagyok Én? Carrie Byrd, egy lány, jó, annyiban különbözök a többiektől, hogy Én nem vagyok megelégedve magammal, akit bántanak. Engem is elítélnek, pedig Én nem tehetek róla... De már megszoktam.